„Taxisblokád” a parlamenti felszólalások tükrében   Közvetlenül a taxisblokád lezajlása után 1990. október 29-én, hétfőn a parlamentben a taxisblokáddal kapcsolatban az ülésen elnöklő Szabad György az Országgyűlés elnöke az alábbi szavakkal nyitotta meg az őszi ülésszak 11. ülésnapját: „Tisztelt Országgyűlés! Súlyos napokat élt át az ország a hétvégén az üzemanyagár-kérdéshez kapcsolódóan kirobbant válság nyomán. Indokolt, hogy szó essék mai ülésünkön napirend előtt. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezen a rendes plenáris ülésünkön.

Megnyugtató mozzanat ez, de egyúttal indoklást is kíván, rövidet, miért nem került sor a sokunk által kívánatosnak tartott rendkívüli ülés egybehívására. Azért nem, és ebben minden felelős tényező egyetértett, mert rendkívüli ülésnek akkor lett volna létjogosultsága, ha a tárgyaló felek között nem indul meg a tárgyalás. Ez azonban reményteljes módon megindult, és így valamennyien egyetértettünk abban, hogy a rendkívüli ülés egybehívására nincsen szükség. Arra azonban szükség van, indoka van, hogy ülésünk zsúfolt és fontos programja ellenére most napirend előtt meghallgassuk és megvitassuk Kormányunk idevágó nyilatkozatát.

A házbizottság úgy foglalt állást, hogy ennek a napirend előtti vitának során a Kormány képviselőinek nyilatkozatát követően valamennyi párt képviselőcsoportjának egy-egy tagja szól, röviden, ideértve a független képviselők megbízottját is, és kifejti véleményét a fejleményekről.”[1]

A Kormány nevében Dr. Horváth Balázs miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter felszólalásában az alábbiakat mondta: „Az ország az elmúlt három napban nehéz megpróbáltatásokon ment keresztül. Köszönet az ország lakosságának, hogy mindezt türelmesen viselte, fegyelmezettségét megőrizte, és köszönet mindazoknak, akik hivatásukat e nehéz körülmények között is ellátták.

A Kormány kompromisszumkészségével most is kifejezte, hogy szigorúan tartja magát a jogállamisághoz és a törvényességhez.”[2]

A felszólalásában utalt rá, hogy „a megállapodás eredményeként az országban helyreállt a törvényes rend, és a nyugodt munkavégzés feltételei újból biztosítva vannak.

A Kormány tudatában van annak, hogy jobb előkészítéssel, hathatósabb tájékoztatással csökkenthette volna a konfliktus mélységét. Az elmúlt 40 év súlyos örökségének az is része, hogy társadalmunk nincs felkészülve a reánk váró súlyos megpróbáltatásokra és az ebből származó konfliktusok megelőzésére és kezelésére. Mindezek következtében olyan mértékű demonstrációk robbantak ki, amelyek felidézték a társadalmi összeütközések közvetlen veszélyét. A lezajlott események károkat okoztak az ország gazdaságának, és veszélyeztették az ország eddigi kedvező nemzetközi megítélését.”

Hangsúlyozta „ Ezért a Kormány – annak ellenére, hogy maga mögött támogatást érzett – nem kívánt erőszakot alkalmazni, mert tudatában volt annak, hogy az országnak csak egy konszenzuson alapuló megoldás adhatja meg a feltétlenül szükséges stabilitást.” Ígéretet tett, hogy „A kormány le fogja vonni a tanulságokat, és az Országgyűlés pártjaival, az önkormányzatokkal és az Érdekegyeztető Tanáccsal együttműködve kívánja az ország előtt álló súlyos feladatokat megoldani. Ugyanis ez csak közmegegyezéssel képzelhető el.”

Az MDF frakció nevében Dr. Kónya Imre szólalt fel. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy „… a válsághelyzet, amely az egész országot megrázta és működőképességét megbénította, mindennemű erőszak nélkül befejeződött”, elismerte, hogy „A válság kirobbanásának közvetlen okát abban látjuk, hogy az ország gazdasági helyzetéből szükségszerűen következő népszerűtlen intézkedés annak nem megfelelő előkészítésével párosult.” Bírálta „…, hogy voltak olyan politikai erők, amelyek nemcsak a tiltakozókkal, hanem az általuk alkalmazott törvénytelen módszerekkel is azonosultak, és azt kifejezetten támogatták.”

 Beszédében kijelentette: „Az ország jelenlegi válságos helyzetében minden társadalmi elégedetlenség jogos. A válságos helyzetből azonban törvénytelen akciókkal és azok támogatásával nem lehet kimozdítani az országot, hanem csak úgy, ha minden politikai erő saját pártérdekeit háttérbe szorítva, és azokon felülemelkedve igyekszik mindent megtenni a gazdaság talpraállítása és az ország felülemelkedése érdekében.”

Az SZDSZ részéről Dr. Pető Iván emelkedett szólásra, aki az alábbiakat mondta: „Most már talán valamennyien egyetértünk abban, hogy Magyarországon a múlt héten nem valamiféle benzinárválság zajlott le, hanem nyílt politikai válság.” Kijelentette: „Örülünk annak, hogy nem került sor karhatalmi erőszak alkalmazására; örülünk annak, hogy a tiltakozó megmozdulás résztvevői mindvégig megőrizték fellépésük békés jellegét, és örülünk a megegyezésnek is.

De ne higgyük, hogy ezzel a politikai válságnak is vége van. Magyarország immár nem ugyanaz az ország, amelyik a múlt hét előtt volt. Itt évtizedeken át soha nem fordult elő, hogy a Kormány megszorító intézkedéseire tömeges utcai tiltakozás legyen a válasz. Most ez megtörtént, és a következményekkel szembe kell nézni.

 Az áremelés népszerűtlen dolog, ezt valamennyien tudjuk. Ennyi azonban még nem elegendő ahhoz, hogy országszerte úttorlaszokat emeljenek, ahhoz még más is kell. Végső elkeseredés és a Kormány szavahihetőségébe vetett bizalom megrendülése! A társadalom sok áldozatot elvisel, ha hisz benne, hogy a terhek vállalása elkerülhetetlen ugyan, de bármily fájdalmas is, értelme van. Ez a hit ingott meg a parlamenti választások utáni hónapokban, majd omlott össze a benzináremelés bejelentésekor, és ezért a Kormányt rendkívüli felelősség terheli.”

 Felszólalásában megállapította, hogy a Kormányt : „Szemlátomást teljesen készületlenül érte, hogy az áremeléssel „kiütött” taxisok országos kiterjedésű, szervezett tiltakozó megmozdulást képesek elindítani.” Utalt rá, hogy mivel a Kormány eleinte nem ismerte fel, hogy mi történt, ezért a konfliktust karhatalmi eszközökkel akarta megszüntetni: „Péntek délelőtt a belügyminiszter úr még a határidőt is megjelölte, amely után a Kormány felszámolta volna a blokádot.”

 Ezzel a bejelentéssel indokolta az SZDSZ döntését: „…, hogy az erőszak fenyegetésével szemben támogatja a békés tiltakozó mozgalmat”. Felszólalásának végén reményét fejezte ki, hogy a jövőben hasonló konfliktusok elkerülhetőek lesznek, illetve kezelésük békés keretek között megoldható: „Tekintsük a tegnapi éjszakán született megállapodást nem csupán egy drámai feszültség feloldásának, hanem ígéretes kezdetnek! Tegyünk meg mindent azért, hogy a legközelebbi társadalmi érdekkonfliktus kezelése ott kezdődhessék, ahol a mostani – egy valamennyiünk számára megrázó összetűzés után – végződött.”

A FKgP nevében a képviselőcsoport álláspontját Vincze Kálmán ismertette: „Mindenekelőtt kinyilvánítjuk, hogy az áremelések nyomán kirobbant elégedetlenség valódi okát a teljes rendszerváltás elmaradásában látjuk, ugyanis a békés forradalom mindeddig nem rendezte újra a tulajdoni viszonyokat. Elmaradt a reprivatizáció és a földkérdés megoldása is. Mind a mai napig a gazdasági törvényeknek csak töredéke került Parlamentünk elé, amely ezt a folyamatot szolgálná.

A nehezebb életkörülmények miatt jogos elégedetlenség sajnos hamar túllőtt eredeti célkitűzésein. A kezdetben gazdasági indíttatású tiltakozást jól szervezett politikai erők nyomban saját céljaik érdekében próbálták kihasználni. Ezt bizonyítja a normális életvitelt súlyosan veszélyeztető, stratégiailag jól megszervezett blokád kialakítása is.” A továbbiakban utalt rá, hogy „A kormánynak az eddigieknél sokkal körültekintőbben kell a döntéseket előkészítenie és a lakosság elé tárnia.” A hasonló helyzetek kialakulásának elkerülésére a megoldási lehetőséget abban látta: „…,hogy a vállalkozók, a munkavállalók és a munkáltatók szociális érdekeinek képviseletére valóságosan jogosultak, valamint a Kormány részvételével intézményesüljön a szociális partneri viszony, amely sok más országban megfelelő eszköz a szociális eredetű társadalmi feszültségek kezelésére.” Ennek megvalósulása érdekében a frakciója nevében felkérte a Kormányt: „…,hogy kezdeményezze a szociális partnerség intézményét bevezető jogalkotást.”

Az MSZP részéről Horn Gyula az alábbiakban fejtette ki a frakció álláspontját: „… a benzinügy kirobbanása óta bizonyos mértékig új helyzet van az országban. És ennek lényege, tanulsága, hogy nem lehet az eddigi módon, az eddigi stílusban politizálni és kormányozni.” Kijelentette, hogy „… összefogásra van szükség mindannyiunk részéről, hogy a további drámai fejleményeket megakadályozzuk.”

Egyetértett Antall József miniszterelnök nyilatkozatával: „…,hogy ennek az ügynek csak vesztesei vannak, győztesei nincsenek”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy: „…az országot ért háromnapos bénultság okozta károkért nem szabad a taxisokat felelőssé tenni. A károkat sajnos a rossz kormányzati döntés következményei okozták.” Felszólalásában kijelentette: „…,hogy megítélésünk szerint is a blokád és az ország megbénítása nem jó, nem alkotmányos módszer. Nem szabad gyakorlattá tenni. Azt viszont igen, hogy a Kormány eleget tegyen a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. számú törvény 27.§-ában előírt kötelezettségének. Vagyis minden olyan kérdésben, amely széles társadalmi rétegeket érint, döntésének meghozatala előtt köteles kikérni az érintett társadalmi szervezetek és képviseletek véleményét. Sajnos ez sem most, ezt az ügyet megelőzően, sem korábban, hasonló döntések esetében nem történt meg.”

A FIDESZ álláspontját a parlamentben Dr. Orbán Viktor ismertette, hasonlóan a többi párt szónokaihoz megkönnyebbülését fejezte ki, hogy válságot tárgyalások útján sikerült rendezni. Felszólalásában rámutatott, véleménye szerint : „… a Kormány hazudott. A benzinár emelését megelőző napon még tagadták másnapra tervezett intézkedésüket. Másodszor akkor hazudott, amikor az árak ilyen mértékű emelését a világpiaci árak változásával indokolta, holott világos számunkra, hogy ez csak kisebb részben volt oka lépéseiknek, valójában az államháztartáson keletkezett réseket akarták betoldozni.

Az a tény, hogy a Kormány immáron sokadszor félrevezette a közvéleményt, nemcsak azért baj, mert aláássa a Kormány erkölcsi hitelét, és mára odavezetett, hogy a Kormány presztízse elillant, hanem azért is felelőtlenség ez a kormányzati magatartás, mert a Kormánnyal szembeni állampolgári bizalmatlanságnak kézzelfogható és messze ható gazdasági következményei is vannak; ahogy azt az események mutatták.”

Felhívta a Kormány figyelmét, hogy az MDF által szervezett ellentüntetéssel „a Kormány nemcsak az erkölcsi, de jogi alapját is elvesztette annak, hogy akár a blokád résztvevőit, akár az őket támogató politikai erőket az alkotmányosság talajáról való letéréssel vádolja.”

A KDNP nevében Dr. Füzessy Tibor szólalt fel napirend előtt. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy „Sztrájkolni jogában áll minden magyar állampolgárnak. Jogában áll gyülekezni is, de a gyülekezési szabadságról szóló törvény szerint csak megfelelő formalitások betartásával és mindenképpen úgy, hogy mások jogait ne akadályozza, és főleg, hogy senkinek kárt ne okozzon. Utakat elzárni, a közlekedést megakadályozni, a közforgalmú üzemek működését nem passzív, hanem aktív módszerekkel megbénítani senkinek sincs joga.”

A független képviselők csoportja nevében Dr. Fodor István fejtette ki álláspontjukat és kijelentette: „Az elmúlt 72 óra legfőbb tanulsága mindenki számára az kell hogy legyen, hogy társadalmunkban ma nincs olyan politikai erő, amely egymaga elegendő politikai tőkével, hitellel rendelkezne ahhoz, hogy hatalmi pozícióból meghozott intézkedésekkel kormányozzon. Az előttünk álló feladatok megoldásának egyetlen útja valamennyi, a gazdaságot, a társadalom életszínvonalát és szociális helyzetét érintő kérdésben a lehető legszélesebb körű társadalmi konszenzus megtalálása.”
 
A „taxisblokád” utóélete a Parlamentben, a „közkegyelemről” szóló törvény megalkotása.
 
Ezen megállapodásnak megfelelően az Országgyűlés tavaszi ülésszakán, 1991. február 19-én Göncz Árpád a Magyar Köztársaság Elnöke a Parlament elé terjesztette a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslatot.

A javaslat benyújtását az alábbiakkal indokolta: „A hatályos magyar jogi szabályozás értelmében amennyiben a büntető ügyekben eljáró hatóságok bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúját észlelik kötelesek lefolytatni az eljárást, ami azt jelenti, hogy a rendőrség mint általános nyomozó hatóság köteles lefolytatni a nyomozást, az ügyész köteles vádat emelni, és a bíróságnak meg kell hozni az ítéletet. Ezt az elvet a büntetőeljárási törvény 2.§-a juttatja kifejezésre, amikor rögzíti a hivatalból való eljárás elvét. Ezen elv alapján a hatóságoknak nincs lehetőségük, hogy mérlegeljék, indokolt-e a felelősségre vonás vagy sem.

A hivatalból való eljárás elve, az officialitás elve a nemzetközi gyakorlatban általánosan ismert és elfogadott elv. A különböző jogrendszerek azonban különböző megoldást adnak arra a kérdésre, hogy mi történjék abban az esetben, amikor az állam büntetőigényének érvényesítése az állam számára nagyobb kárt okoz, mint az igény érvényesítésének elmaradása. Erre a helyzetre a nyugat-európai jogok jelentős részében ismert és élő gyakorlat az az elv, amit opportunitás elvének neveznek. Ennek értelmében a büntetőügyekben eljáró hatóságok célszerűségi megfontolásokból eltekinthetnek a büntető felelősségre vonástól.”[3]

A közkegyelemről szóló törvénynek aktualitást adó „taxisblokád” eseményeiben országosan, vélhetően több százezer résztvevője volt, akik vélelmezhetően a hatályos törvények alapján bűncselekményeket követtek el, hogy az ezek elleni fellépés a büntetőeljárásban résztvevő valamennyi hatóságot megoldhatatlan feladat elé állította volna.

Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a rendőrség illetve más hatóságok nagyszámú tagja ellen is büntetőeljárást kellett volna indítani elöljárói intézkedés elmulasztása, valamint más egyéb törvényi tényállások alapján, mivel nem léptek fel tevőlegesen a nyilvánvalóan törvénysértést, illetve bűncselekményeket elkövetőkkel szemben a blokád idején.

Az összes körülmény gondos mérlegelése után a helyzet megoldására egyetlen járható törvényes út mutatkozott, - politikai döntés – a közkegyelemről szóló törvény megalkotása és ezzel a felelősségre vonás érvényesítéséről az állam lemondott.

 
[1] Szabad György: Az Országgyűlés 1990. évi őszi ülésszaka 11. ülésnapjának jegyzőkönyve 3314.p.

[2] Dr. Horváth Balázs: Országgyűlési Napló, 3315.p.
 
[3] Országgyűlési Napló: Göncz Árpád felszólalása 1991. február 19. 6133.p.